A hintaszék
Kicsit még bóbiskolt, úgy ült az anyósülésen. A párja gondolatai is már máshol jártak, szólt a rádió. Épp nevetgéltek a reggeli műsorban, de nem figyelt.
Mindenhol kupacokban állt a sok holmi, lomtalanítás kezdődött éppen az nap. Szinte mindenhol ült egy őrző, vigyázott a holmikra.
-Állj meg! Sikított a levegőbe a hangja. A férje abban a pillanatban nyomott egy satut, ha nem lettek volna bekötve, tuti lefejelte volna a műszerfalat.
-Mi van???! –de addigra a felesége már kiugrott. Az egyik összehordott hegyről lekapott egy hintaszéket.
Az öregember sem szólt hozzá, valószínűleg nem is értette, hogy miért állt meg ezért a szép autóval, az asszony. Egy ütött-kopott hintaszékért. Ugyan már…nincs annak értéke.
Intett a férjének, hogy segítsen. Morgott, úgy szállt ki. Ugyan minek ez?
-Jaj szívem, szuper lesz ez a babaszobába!
-De hát koszos és kopott!
-Én látom benne a szépséget, te ezt nem értheted!-kacagta magabiztosan
Előkapta a csomagtartóból a plédet, a rusnya székre csavarta, legalább a kocsi ne legyen koszos. Annyira boldog volt a felesége, hogy végül megenyhült. Ezen ne múljék a boldogsága!
Nagyon hálásak voltak, hogy Karácsonyra tudtak annyi fát szerezni, hogy végre kigémberedtek az ujjaik. Sikerült valahonnan egy kis füstölt húst is, meg egy fél kosár krumplit szerezni, volt pár szál répa elvermelve, végre esznek valami finomat. Már nem is emlékszik rá, mikor evett utoljára húst.
Az asszony egy régi gyapjúpulóvert bontott el, amit még az édesapja hordott, sok-sok éven át. Az édesanyja kötötte neki, egy meghitt Karácsonyra. Akkor még volt terített asztal, ajándék és forralt bort. Ebből a fonalból kötött zoknikat. Nagyon szúrt a tű, nem erre való volt, a férje úgy csiszolta meg a kaszakővel, mikor már a vére is kiserkent. Pont elkészült a 2 pár az ünnepre. Korán sötétedett, a gyertyával spórolni kellett, így csak addig tudta dolgozni, amíg világosság volt. Ilyenkor télen az meg nem volt sok. De nagyon gyorsan tudott kötni…Gyorsabban, mint ahogy lement a nap, viccelt vele a férje.
Kicsi babácska a szíve alatt néha meg-meg rúgta a zoknit, mintha mutatná, neki is kelleni fog egy párral. Mosolyogva tette rá a kezét és szeretettel simogatta meg. Talán új évre meg is születik. Már állt a bölcső, benne a kis ingekkel, pólyával, vastag dunyhával. A nővérééknél volt eddig, nekik már kinőtte a gyermek.
Karácsony reggelén, kakas-szóra ébredt. Kicsit még morgott is a Jancsira, minek kell Karácsony reggelén ennyire kiabálni. Már csak ő maradt, meg egy vén tyúk, de tudta, hogy hamarosan le kell vágnia. Fog kelleni, hogy legyen ereje szülni, tudjon szoptatni.
A kályhán pirított meg egy karéj kenyeret, kettévágva kettejükre. Zsírral kente meg,abból még volt a cserép alján. Főzött egy teát, igaz, nem volt már cukor, de jó lesz, legalább meleg.
A férje nagyon titokzatos arcot vágott, mikor bejött. Eddig kint volt a műhelyben. Nem ment már ki hozzá az utóbbi időben, félt, nehogy elcsússzon vagy megfázzon abban a nagy hóban.
-Mi az Pisti, mit mosolyog a bajsza alatt? –kérdezte az urát huncut hangon
-Majd meglássa!– válaszolta titokzatosan.
Elkészítette a karácsonyi vacsorát, délután csendben elfogyasztották. A gyertya fényénél énekeltek is egy kicsit, Jézus Urunk születése örömére.
Talán Mária vállát is nyomta a gond, mint az övét, mi lesz ezzel a kisbabával a nehézség idején. De bíztak Isten szeretetében és a gondviselésben. Mást úgysem tehettek.
-Mindjárt jövök!-mondta Pista majd felvette a kalapját. Hozok valamit.
Izgatott volt a hangja…vajon mire készül? Gondolkodott.
Pár perc múlva érkezett.
-Csukja be a szemét, Marikám! – bíztatta…
Engedelmeskedett.
-Nyithassa! –szólt kissé fátyolos hangon.
Ott volt az ajándéka.
Egy hintaszék.
Egy csodaszép, kézzel készült hintaszék, benne a nevével. Rácz Istvánné. Egy galambpárt vésett a háttámlába, akik szerelmesen érintették össze a csőrüket.
Úgy ugrott fel, hirtelen meg is ijedt a férje.
-Istenem, de csodálatos! –táncolta körbe a hintaszéket, majd belehuppant.
Nagyon jó volt ülni benne. Kicsit meg is hintáztatta.
Pista komor szívét körbe ölelte a szeretet. Nem gondolta volna, hogy ennyire meg lehet szeretni egy asszonyt. Az ő Marikája pedig nagyon jó asszony volt. Nem panaszkodott, rengeteget elviselt. Mikor már neki is reménytelennek tűnt a helyzet, akkor is előkapart a hitéből egy kis biztatást. Aztán valahogy mindig kikeveredett valami jó. Isten mindig megkegyelmezett az övéinek.
-Nézze Pista, itt van a kis ajándékom. Igaz nem olyan titkos, mint a magáé! Elővette a zsírpapírba csomagolt zoknit. Kicsit megsimogatta, mielőtt odaadta. Legyen rajta a szeretete.
-Köszönöm Marikám! -Ölelte magához.
Innentől sokat ült benne a kismama. Simogatta a pocakját és énekelgetett. A kicsi meg örömtáncot járt közben.
Újévre már a karjaiban tartotta a babát és itt ringatta, szoptatta. Gyönyörű kislány volt, szülés közben Isten végig velük volt, hamar meg is lett, nem is lett bajuk. Magukra voltak utalva, a tanyára nem jutott volna ki a bába ebben a nagy hóban.
Teltek-múltak az hónapok, a kis Évike az édesanyja ölében, de sokat hintázott a székben. Mikor lázas volt, a karjaiban tartotta és a testével hűtötte. Imádkozott a gyógyulásért. Aztán később már ketten bújtak az édesanyjuk ölébe, mikor mesélt nekik.
Mikor pár évtized múlva, nehéz, de tartalmas élet után, ebben a székben aludt el, Pista nem nagyon bírta elnézni a házban. Az unokájuk vitte el végül Pestre.
Végül az egyik költözésnél elvesztették…vagy talán ott maradt a padláson?! Már nem kereste senki….
Eladták a házat, az új tulajdonos alig várta a lomtalanítást, mindent kipakoltatott. Jöttek a munkások, kellett a hely.
Odakerült a hintaszék is, a névvel, Rácz Istvánné és a galambpárral. Ugyanúgy csókolták egymást, mint sok-sok éve, mikor Pista bevéste a háttámlába őket.
Hazafelé a férfi, gondolta meglepi a feleségét. Megállt az autómosónál és alaposan lemosta a széket. Majd megszárad a melegben hamar. Áttörölte ronggyal. Tisztán vitte haza, hogy lefesthesse a babaszobába a neje.
Gyönyörű lett fehéren, apró rózsaszín pöttyökkel.
Karácsonykor már együtt ringatták boldogan az édesanyával az angyalarcú kisleányt…