A Karácsony

Kezében az egyetemi jegyzettel ült az ágy szélén és próbált tanulni. Szerves kémia.  Muszáj lenne valahogy a fejbe szállnia, nincs pénze utóvizsga díjra. 

Kicsi fia épp aludt. Nézte. Istenem, de szép! Nemrég vágta le a haját, végre kisfiús frizurája lett, bár ő azért nagyon szerette a vidáman kunkorodó kis kócfejét is.  Vajon mit álmodhat? Nézte, mert valamit motyogott a pici és kicsit nevetett is.  Legalább ő gondtalan.

Nem fogja észrevenni, hogy elmarad a Karácsony. Kicsi még. Nincs másfél éves sem.  Hiába várta, hogy jelentkezik a volt férje, hogy a valamennyi gyerektartást, nem jelentkezett. Hiába hívta, nem vette fel. 

Mondjuk nem lepte meg…szokása volt akkoriban.

Olyan jó lenne legalább a kicsinek venni valamit. …Mennyi pénze lehet vajon?

Melyik is volt az a történet? Úgy megmaradt benne: „Jól rendelték az Istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni.” Nem tudott többet felidézni. Lábujjhegyen odalopakodott a számítógéphez.  Talán még nem kapcsolták le a netet. Beírta ezt a mondatot.

Móricz Zsigmond:Hét krajcár…Ezt dobta ki. Megnyitotta… „Jól rendelték az Istenek, hogy a szegény ember is tudjon kacagni.” Elmosolyodott.

Mikor gyerek volt, gyakran kutatott az anyja az aprók után. Mondjuk neki italra kellett.

„Milyen kár- mondta-, hogy asztalunk nincsen. Ha arra borítottuk volna  ki, nagyobb lett vóna a tisztesség, akkor lett vóna  alatta.”

Tisztesség? A mai világban? Ugyan már…gondolta magában.  Ha lenne benne tisztesség, biztos eszébe jutna a kicsi gyerekük. Pedig megígérte, hogy segít. Hogy csak őt hagyja el, nem a gyermekét. Üres szavak…Elindult egy könnycsepp az arcán. Ó a fenébe—törölte meg ökölbe szorított kézzel.

Lábujjhegyen el kezdett keresgélni. Mint az az édesanya Móricz történetben. Lennie kell…

Keveset talált. 178 ft. Elég lesz 4  zsemlére meg egy kis párizsira.  Kordult egyet a gyomra. Hiába mondta a magáét, ha lett volna mit, akkor sem tudott volna enni.

Leült egy székre…Kezében az apró, hirtelen nehéz lett. A combja megtartotta.

-Jaj, Istenem, mi lesz most! Nézett fel a plafonra, mintha azt várná, hogy az Úristen mond neki valami bátorítót.  De nem jött válasz.

A másik széken a 3 póló. Egyben vette le a kicsiről. Ezt adta rá, vékony volt a kabátkája, a pulóver már nem ment át a fején, másik meg nem volt. 2 takaróval tekerte körbe a babakocsiban, hogy ne fázzon. A saját sálját tekerte a kis nyakára, vicces volt, hogy csak a szeme látszott ki meg a piros orra hegye. Nagyot nevetett rajta, az meg visszanevetett. Milyen jó neki, hogy nem érti.

Halkan kopogtak. Gyorsan zsebre vágta a pénzt és ment az ajtóhoz. Ott állt a szomszéd férfi egy nagy szatyorral.

-Szia! Köszönt neki. Mi újság?

 Férfi nagy levegőt vett és sorolta. Kapta ezt a nagy pulykát a munkahelyén, ajándéknak, de ő életében nem sütött még csirkét se, amúgy is sok lenne egymagának. Megkérhetné, hogy süsse meg és elosztják? Hozott krumplit is, mert azt mondták, azt kell alá karikázni, de ha ő másképp tudja, akkor csinálja úgy, ő aztán tényleg nem ért hozzá. Nézett rá esdeklőn. Nagyot nevetett az esetlen könyörgésen, mint Móricz Soós anyukája. …”aki olyan édesdeden tudott nevetni, hogy a könny csorgott a végén a szeméből”

-Persze, úgy sincs most dolgon. Nevetett… Átvette a szatyrot. Majd szólok, ha kész, sok idő kell neki!

Felkelt a kicsi. Hozta a kis sámliját és míg mosta az irdatlan nagy madarat, kapaszkodott a mosogató szélébe és mondogatta: „Táááártány” Nevettek.

-Nem sárkány angyalom, hanem pulyka!

Épp bepasszírozta a „sárkányt” a sütőbe, mikor kopogtak. Mindketten rohantak, versenyezve, kacagva. Egy nagy fenyőfát látott csak. A szomszédasszony könyöke lógott csak ki. –Bocs, hogy zavarok, vettél már fát?! Az iskolában leszedették velem takarításkor, mert mire jönnek vissza a téli szünetről, már úgyis lepotyog. Nekünk már van, de nem volt szívem kidobni. Csak 3 napot állt a teremben. A talpat majd vissza kell vinnem, de ráér.

-Nincs még fám, nem tudtam még venni –  szabadkozott zavartan. Na, akkor ne állj ott, gyere, segíts! Bevitték a nagyszobába. Olyan szabályos fa volt, mintha Michalengelo festette volna.

 -Bocs, mennem kell , örülök,hogy nem vész kárba és már csapódott is a bejárati ajtó. Mögüle még hallotta, hogy Boldog Karácsonyt!

10 perc múlva jött a postás. Hozott egy nagy dobozt, alig bírta el. Vidékről küldte egy anyuka, nagy nehezen kiderítette titokban a címüket és pont megérkezett Szenteste délelőttjén. Micsoda időzítés.  Oda adott egy százast a zsebéből. 

Sírva-nevetve bontották ki. Téli ruhák, mind nagyon szép, csak egy fiúcska hordta eddig. Ruhák között tartós élelmiszer,mosószer, tusfürdő és egy hatalmas nagy műanyag markoló. A fia nem látta, gyorsan rádobott egy ruhát, végül elterelte a figyelmét és bezárta a dobozt. Feltette a szekrény tetejére.

Délután 4-re sült meg a pulyka és a krumpli. Közben szólt a szomszéd telefonon, hogy megy el az édesanyjához, majd reggel találkoznak, vegye el a felét, egyenek nyugodtan.  Kettévágta a pulykát a bontó ollóval és a melléből szeleteket vágott a kicsinek. Édes  szíve, ott állt a kis partedlijával és nézett nagy barna szemekkel elbűvölten. Rengeteget ettek, majd kipukkadtak. Mégis alig hiányzott a husiból…Alig bírta a hűtőbe berakni, mikor kihűlt.

Játszottak, autókat tologattak. Később engedett a kádba vizet, nagy habot csinált. A fia kacagva fújta , ő meg kakastaréjt csinált neki belőle. Annyit puszilgatta, hogy ő is csurom víz lett a végére.

Éjjel egy verseny autót csinált a dobozból. Megfestette a lámpáit, kerekét, ajtót rá. Még visszapillantót is csinált egy cipős doboz elemeiből. A markolót pedig sikerült bele tenni a robotgép dobozába és becsomagolta. Igaz 3 féle csomagolóval, mert nem volt rá elég, ami otthon volt. Elégedett volt a végeredménnyel. Elő vette a díszeket, az izzósort, és feldíszítette a fát. A mikulás csomagokban volt néhány szaloncukor, azokat felkötözte. Nagyon szép lett. Nem hiába, ilyen gyönyörű fát csak megkoronáz a díszítés.

Már hajnalodott mikor lefeküdt. Nem jött álom a szemére. Nézett fel a sötétben az ég felé és halkan annyit suttogott:

-Köszönöm, Istenem!

Reggel arra ébredt, hogy a kisfia tapsolva kacag és rohan a fához….