Nem adja fel! Gondolta, majd ő megmutatja. Mikor eljött otthonról 17 évesen, az apja utána köpött. Már nem volt hajlandó behódolni neki! Egy jó szava nem volt hozzá, pedig ő aztán nagyon igyekezett, de az öregnek semmi sem tetszett. Hát eljött. Majd ő megmutatja, de őrá többet nem ver szíjjal az apja és nem veszi a szájára!
Befogadta a keresztanyja, az 1 szobába, de megmondta sokáig ez nem lesz egyiküknek se kényelmes. Pár nap után lenézett rá a jó Isten, tanya gondnokot kerestek a pestiek, hát elballagott oda. Akkora földjük volt, hogy körbe se tudták járni, de nem szerettek itt lent lenni, pláne nem foglalatoskodni. Hát elszegődött oda, jobb ötlete úgysem volt, más meg úgysem jelentkezett. Ott legalább kapott egy kis szoba-konyhát, volt benne még folyóvíz is. Nyitotta-zárta, leste napokig, ha nem látta senki.
Végre a maga ura volt. Kapott pár lábasjószágot, rendben tartotta a portát, vezényelte az embereket mikor bejött a szezon. Szabad volt. Megbecsülték.
Nem nagyon költött ő semmire, megélt abból, amit a tanya adott, a pénzt meg eltette, jó lesz az majd, ha végre sajátot akar. Mikor a szomszéd tehene leellett, de nem szoptatta a kicsit, megkérdezték kell-e neki, nem bajlódnak vele, valószínűleg a másnapot se éri meg, olyan satnya. Kellett. Hazavitte ölben a kis babát, cumiztatta a kecsketejjel és életében először valaki viszont szerette. Akkor megérezte, ez az, amivel foglalkoznia kell. Marhatenyésztés! Szeretni való jószágok, és leadáskor nagy pénz üti a markát. Igazából nagy igényük sincs. Mikor megnőtt a borjú, derék üsző lett belőle, sírva búcsúzott tőle este. Reggel jött érte a kocsi, akkor már nem bírt volna a szembe nézni. Nem akarta, hogy lássák, hogy megsiratja. Még asszonynak nézték volna.
A pénzből 2 borjút vett, azokat is felnevelte szépen. Mikor már kinőtték az istállót, bővíteni kellett volna. Akkor kínálták, hogy vegye meg a tanyát. Nem bánták a tulajdonosok, megöregedtek, szabadultak volna már a nyígtól. Ő meg boldogan vette meg.
Következő évben megismert a feleségét. Halk szavú leány volt, pont olyan, mint ő, nem sokat teketóriáztak, elvette következő tavasszal. A kisfiuk hamar jött. Nagy volt az öröme. Mikor összefutott az apjával a vásáron, az odajött hozzájuk. Látta, hogy ember lett a fiából, belőle meg megtört öregember. A kis angyalarcú mégis rámosolygott a nagyapjára.
Hatalmas házat kért a neje, hát felhúzta, de ő inkább a régi kis házban szeretett lenni. Nem való ő oda.
Mikor az asszony halva szülte a lányukat, egy könnye se jött. De akkor, a temetésen valami benne is meghalt. Meg is mondta, őtőle több gyermeket ne akarjon, mert ezt nem viselné el még egyszer.
Ment a marhái közé, és egyre ritkábban ment be a nagy házba.
Módos ember lett, de folyton a munkában volt. Mikor elmentek egyszer nyaralni nagyon messzire, mert az asszony könyörgött, ő hazajött 5 nap után, mert nem bírta a munka nélkül. Meg biztos volt benne, hogy az intézője nem végzi rendesen a dolgát. Féltette az állatait. Innentől fizette az utakat és az asszony a gyerekkel ment.
Ő meg néha bement a városba, volt ott egy nő, aki nem sokat kérdezett, nem nagyon szólt, de örömet adott egy kis pénzért. Neki ez bőven elég volt.
Nem vette észre, mikor történt, de egyszer üres házba ment be. Évek óta nem beszéltek a feleségével, nem volt miről. Elvitte a fiukat, már 10 éves volt. Tudomásul vette. Aztán elrendezte a sorsukat, vett nekik egy házat, takaros portával. Minden hónapban kiszalajtotta a pénzt, hogy ne legyen gondjuk semmire. De a fiát eztán alig-alig látta. Nem volt kíváncsi a remete apjára.
Nem figyelt fel rá, mikor nyavalyás lett. Jöttek az olaszok, szállítás volt, meg vásár, nem bírt megállni. Megtanult a bajaival élni. Már pénzért sem volt értelme bemenni a nőhöz, már nem ment neki efféle öröm se. Amúgy is, az a végén nagyon szemtelen lett a nő, ki akart lépni a szerepéből. Neki meg púp nem kellett a hátára.
Az apja halálhíre azért szíven ütötte. Volt pénze, birtoka, neve a szakmában. Megmutatta, hogy többre vitte, mint a napszámos apja, akit ott hagyott 17 évesen. Most már biztos nem köpne őutána. Igaz, ráment a fiatalsága… Lehet beszélni kellett volna vele…
A ballagóra meghívták. De addigra már idegen volt a fia. Igazából most figyelte meg jobban, mennyire hasonlított őrá. Semmit nem tudott róla. Nem tudta mi a kedvenc étele, hogy szereti-e a marhahúst és mi a jövőbeni terve. Az anyja még mindig nagyon csinos volt, és így külön, egészen kivirult. Nem lepte meg, mikor egy férfi átölelte a derekát és a nyakába csókolt. Elkapta a szemét. Mennyire szerette, aztán hagyta mégis, hogy eltávolodjanak. Hiába gondolkodott, nem találta meg azt az emlékpillanatot ahonnan végleg szétszakadtak. Nem törődött vele, hát elment. Megérdemli a sorsát.
Másnap reggel borzalmas hasfájásra ébredt. Ordított a fájdalomtól. Még szerencse, hogy jött az intéző, megküldött az orvosért. Csak fájdalom csillapított adott, jó lórúgásnyit és vitette is fel Pestre.
Nem volt más, kit megadjon, hát a volt feleségét adta meg, mint hozzátartozó. Táviratoztak neki, fel is jött rögtön. Nagy a baj, későn jött, nem lehet megmenteni már!
Könyörgött, vigyék haza, otthon akar meghalni. Az asszony zokogott, hát mit kezdenék én ott teveled, ilyen betegen?! Ne aggódj, nem kell engem ápolnod, van, aki segítsen!- sziszegte a fogai között. Hát hazavitték.
Akkor annyira sírt az asszony, mint amikor a lányukat temették.
Ölébe vette a ládikát. Benne voltak a megsárgult képek. Az anyjáról, akit 8 éves korában elvesztett. Mennyire szerette őt. Még a mai napig hallja a nevetését a szélben. Nagyon tudott nevetni, az egész falu vele nevetett olyankor, nem bírták megállni.
Az apja…Megsimogatta a képet, az már biztos büszke lenne rá. Nem volt ő rossz ember, csak megtörte a felesége halála. Nem viselte el a fia kamaszos allűrjeit.
Családi kép. Talán valamelyik vásárban készült. Fia alig látszódott ki a vattacukor mögül. Tündéri kis pofija volt. De keveset simogatta meg. Pedig szerette.
A régi istálló, az első borjúval. Mosolygott a képen. Bízott magában és a jövőben, hogy megmutatja, hogy őbelőle lesz valaki. Vajon ki fotózta, már arra sem emlékszik.
Következő képen a kislányuk sírhalma, rajta a fejfával és a rengeteg virággal. Mennyien eljöttek, hogy osztozzanak a fájdalmukban.
Éjszakáig írta a végakaratát, melyben mindent a fiára és annak anyjára hagyott.
Mikor főbe lőtte magát a vadászpuskával, már pirkadt… Csak másnap találták meg….a képekkel az ölében.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: