Kinyitotta a szemét….vajon hány óra lehet?! Ijedten gondolt rá, hogy nagyon elaludt…Már otthon kellene lennie.
A gyertya fénye táncolt a falon, szokta a szeme a sötétet. Mellette szuszogott a férfi, csak inkább hallotta, mint látta. Felemelte a kezét és nagyon óvatosan megsimogatta a haját. Fel ne ébressze…Érezte az illatát…mennyire szereti a bőre és a parfümje keserédes keverékét. Mennie kell…
Kicsúszott a takaró alól , óvatosan felállt és lábujjhegyen elment az asztalig…Már alkalmazkodott a szeme… Felvette a kupac ruhát a szőnyegről és szétválogatta. Ez az övé…Rátette a szék támlájára és kicsit végig simította…Szerette ezt a kék inget, nagyon jól állt a férfinak.
25 éve, mikor először találkoztak, még nem hordott inget. Hosszú szőke haját copfba fésülte. Jól állt neki. Ő még kislány volt…Vele lett nővé…Rég volt…egy nyáron át tartott, de ő megismert valakit és azóta már ritkán hallott felőle…
Néhány hete találkoztak újra…Ő újra 16 éves lett…Hiába a ráncok és a meggyötört lelkek…
Felvette a ruháit…Valahogy ki kellene jutnia, de nincs szíve felkelteni. Olyan nyugodtan aludt. Az asztalon a vacsora maradékai kókadtan várták sorsukat…A gyertya egyre gyengébben, pattogva égett, már nem sok lehet belőle…
Menni kellene….Szívében lüktetett az este. A vacsora, az ölelkezés, a csókok , a szeretkezés…Mennie kell….Fájt lélegezni, fájt elválni…Búcsúzni a 16 éves lánytól…
Az este sétáltak a Duna parton…már sötétedett. A távolban egy szórakozó hely hangjai…fogta a kezét….Nem érdekelte,hogy ki látja meg őket…Ránézett a kezére, rajta a jegygyűrű…Már olyan régóta viselte, hogy ha levette is ott volt a gyűrűje…Mennie kell…
Kinézett az ablakon…Látta a holdat…Nem dobhat el mindent….Miért? Miért kellett újra találkozniuk…
Egyszerűbb volt….
Elővette a telefonját…Akart egy képet a pillanatról. Sötét volt, beállította…Már villant is…Gyorsan eldugta a zsebébe…
Mocorogni kezdett a férfi, biztos a vaku … majd felkönyökölt…Elaludtam…indulnod kell?
-Kell…
Lassan ült fel a férfi, kicsit talán szédült…fáradt volt…Ő nem mozdult. Felkapcsolta a kislámpát…Milyen magas…még ülve is látszódott….
Odajött hozzá…oda húzta magához a férfi. Belefúrta a mellkasába az arcát. Menni kell…
-Mi lenne, ha azt mondanám, hogy nem akarom, hogy elmenj?
-De mennem kell….Hisz tudod!
Kibontakozott az ölelésből, megvárta, míg a férfi felhúzza a nadrágot és a kék inget…
A kocsinál már csak rövid csókot lehelt az ajkára és beszállt a kocsijába. Ha nem indul most, nem fog tudni…
Csak intett neki…majd ha hazaért, ír neki…
Milyen szerencse, hogy a könnyeit már nem látta senki…
Üzenet jött:: minden ok?
Persze…mindjárt hazaérek….Aludj csak !
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: