#heppiazélet #veriheppi

Tudta, hogy már késében van, de a gyerek még visszaszaladt valamiért.  Mindig ezt kell csinálni, dohogta magában. Lekapta a kulcscsomót és megfordult, hogy szóljon a lányának, hogy utolsó utáni figyelmeztetés, most már tuti biztos, hogy elkésik. A héten már ez lesz a második… Vajon meddig fogják ezt neki elnézni?!  Hallotta, ahogy leesik a kép a falról, talán a lendület szele vitte le, lehajolt érte, persze a táskája megcsúszott és majdnem orra esett.

Lecsapta a földre a motyót,ha már annyira le akart esni  mellé térdelt.  Érezte,ahogy a vérnyomása szalad fel és egy pillanatra át is futott a gondolatain, hogy egyszer a feje tetején fog kitörni, mint egy vulkán. Vagy mint egy gagyi szökőkút.  

Egy pillanat múlva már sírt. Térdelésből leült, a kezébe temette az arcát. A gyerek persze már visszaért és mikor meglátta az anyját, lesütötte a szemét. Egyik lábáról a másikra állt, de jobbnak látta nem megszólalni.

Felnézett rá…Szegényke…mit tehet róla?! Elkente a taknyát a kabátba, persze ment vele a smink is, majd megigazítja..vagy nem…Felkapta a képet, és begyűrt a zsebébe.

-Semmi baj, kicsim, anya nagyon fáradt. Indulhatunk?

Mindketten csendben ültek, míg elért az iskoláig. Kiszállt ,megölelte és integetett, amíg el nem tűnt a kapu mögött. Szerencsére nem találkozott senkivel…Már nem sietett, úgyis mindegy,  nem ezen múlik,hogy nem ér be.

Beszállt és elfordította a kulcsot. Bele nézett a visszapillantóba és megijedt a látványtól. Nagyon elkente a festéket gyorsan nyúlt a zsebébe, hogy kotorjon egy zsebkendőt.  Az imént képre markolt rá. Kivette,és rádobta az ülésre és keresett tovább. Nagyon kellett koncentrálnia,hogy ne sírjon megint.

Dudált a mögötte lévő, gyorsan elindult…majd a piros lámpánál…

Akkor nézett rá a képre. Ő volt és a férje. Több mint 10 éves fotó….Milyen boldogok voltak, itt még. Mindketten mosolyogtak, egymást átölelve néztek a kamerába.

Már nem mosolyognak. Se egymásra, se a kamerába.                                  

Nem vette észre, hogy a férje egyre komorabb lett, egyre több lett a túlóra. Azt sem, hogy a fal felé fordulva, éjjel még elköszönt valakitől,kicsi piros szívecskéket pötyögve.  Ő már rég aludt.Túl fáradt volt fent maradni. Amúgy is rég nem volt már közöttük gyengédség, ami miatt érdemes lett volna kivárni, hogy elaludjon a gyerek.

Neki sok volt a dolga…A munkahely, a gyerek, a teendők sora. Meg a tökéletes kis lakásuk, amit évek alatt formált a pinterestes kis otthonukká. Sok fotó ment az instára, irigykedtek és ámultak az ismerősök. A férje egyszer próbálta neki elmondani, hogy ő tökéletlen lakást és egy kedves feleséget szeretne, de persze nem tudta végig mondani. Már rég nem figyelt senki.

Láthatatlanná vált a férje és ő nem is vette észre. Nem zavarta őt, későn jött, korán ment és bizony volt,hogy nem aludt otthon. De mivel ezt sem kérdezte meg , sőt aggódó sms-t se küldött, hát egyre gyakrabban fordult elő, hogy kimaradt.

Véletlenül jött rá. Csörgött a férje telefonja, míg zuhanyozott és ő gondolta megnézi, ki keresi, hátha fontos.

Zsiványlány… Ezt írta ki. Táncolva, énekelve, nem törődve azzal, hogy ő látja…Utána nyúlt és felvette, de nem szólt bele.

-Szia kicsim, tudunk beszélni? Kérdezte egy nő.  

-Persze, válaszolta…Azt hiszem itt az ideje!

Nem volt nagy dráma. A férje összeszedte a cuccait, és még aznap este átköltözött a zsiványlányhoz.

Majd holnap felhívlak! -szólt még vissza a küszöbről…

Nem vette fel. Se másnap, se harmadnap.  Majd visszahívja, egyszer…Nem olvasta el sz sms-ket, se a messengert…Hiába írta kitartóan őket a férje.

Félre állt a munkahelye előtti sarkon és megigazította a sminkjét.

Egy tökéletes nő szállt ki, mosolyogva. Majd besétált, pár perc késéssel, magabiztosan.

 Nem fogja senkinek se elmondani…Jól játssza majd a szerepét. Mint ahogy játszotta az elmúlt 10 évben.

Majd egy óra múlva kitett egy irodás szelfit   az  instára  :

#heppiazélet #veriheppi