Meglepetés

Elzárta a vizet a mosogatónál és fülelt. Jól hallotta az imént, nyekergett a baba. Még nem kezdett rá nagyon, épp csak jelezte, hogy itt vagyok, felébredtem. Önkéntelenül is elmosolyodott a kis hangocskákon.

Felvette a konyharuhát és megtörölte a kezét. Elindult a szoba felé. Egy gyönyörű babakosárban feküdt a pici, egy állványon, halványsárga baldachinnal. Nyúlt, hogy félre húzza a függönyt, mikor olyan fájdalmat érzett, mintha a villám csapott volna bele. A feje tetején ment be, a talpán ki. Próbálta elkapni a kezét, de nem ment. Belenézett a babaágyba és egy szenesre égett műanyag babát látott csak, a baldachin még lángolt. Nem kapott levegőt, hiába próbált sóhajtani.

Felébredt. Tiszta víz volt mindene, a haja ráragadt az arcára. A férje fölé hajolt, de nem ismerte meg, csapott felé a tenyerével. A férje elkapta a kezét és leszorította, hogy ne üsse tovább.

-Ébredj szívem, csak egy rossz álom! –mondta szinte kétségbeesetten.

Akkor kezdett kitisztulni a tudata, elengedte magát, hogy a férjének ne kelljen olyan erővel nyomnia, mert már fájt a karja.

-Jól vagy? Nézett rá aggódva, miután feloltotta a kislámpát. Nem nyújtott szép látványt a felesége, izzadtan, teljesen felzaklatva. Az utóbbi időben rengeteget fogyott és nagyon nyúzott volt az arca.

-Persze- próbálta mondani könnyedén, de érezte,hogy nem volt túl meggyőző. Megint ugyanaz az álom.

-Engedj, kimegyek inni! Felállt. Pillanatra megtorpant, érezte, hogy szédül, húzza vissza az ágy, de végül elindult kifelé a konyhából.

Megint ugyanaz az álom. Hónapok óta ezt álmodja, néha kis variációval, de mindben ott  a baba, aki mire oda ér, kiderül, hogy játékbaba és elégnek egy villámcsapástól.

Fogta a poharat és vizet engedett bele, Csak egy kortyot ivott, letette, és próbálta hátra simítani a haját. A tenyerébe engedett most vizet és megmosta az arcát.

-Össze kell magamat szedni, ez nem mehet így tovább!-mondta félhangosan. Mondta tegnap is, meg azelőtt is, mint olyan sokszor már az elmúlt hónapokban.

Másnap bement a rendelőbe és reménykedett, hogy ma nem sokan fognak jönni. Délelőtti rendelés, szerencsére ilyenkor általában kevesebben szoktak lenni, mindig mondják is egymásnak a Doktornővel, nem szeretnek a népek korán kelni.

-Jól vagy? Nézett rá a Doktornő kedvesen.

-Persze, csak nem aludtam túl jól.

Mindketten tudták, hogy ez már rendszeressé vált, de nem akarta felzaklatni.

Éjjel arra ébredt, hogy nagyon fáj a melle. Gondolta, hogy elfeküdte, de nem . Akármerre mozdult, nem lett jobb. Végül kiment, a konyharuhát mártotta be vízbe és jól kicsavarta. Rátette a mellére. Jól esett neki a hideg. A férje nem ébredt fel. Mikor csillapodott a fájdalom, visszafeküdt és aludt reggelig. Felijedt  az ébresztő hangjára. Kapott utána, és gyorsan lenyomta. Te jó ég, aludtam reggelig! A felismeréstől egy halvány mosoly látszódott az arcán.

Elindította a kávéfőzőt, és nézett ki az ablakon. A széncinegék szorgalmasan hordták az élelmet a kis madárfiókáiknak. Lassan már kirepülnek, és végre pihenhetnek a szülők…Elindult a kávé. Megfordult, hogy nézze, de hirtelen émelyegni kezdett és olyan hányingere támadt, hogy ki kellett szaladnia. A wc fölé görnyedve öklendezett, de végül nem jött semmi.

-Mi a fene….

-Jól vagy Szívem?- kérdezte a férje , miközben az ajtóra tette a kezét

-Persze, semmi baj! Csak rossz a gyomrom. Mindjárt jövök…

Egész délelőtt émelygett. A melle meg annyira fájt, hogy alig bírt koncentrálni.

Kiment az utolsó beteg, a Doktornő vette le a köpenyét.

-Nem voltam ma nagy hasznodra, mondta neki szinte suttogva. Ne haragudj rám!

Megfordult az orvos és szelíden mondta: ne törődj vele. De nem vagy jól, látom, tudok segíteni?

-Nagyon émelygek és fáj a mellem…

-Tényleg? Kérdezett vissza, mint aki mindent tud. Mióta?

-Pár napja. Nem is tudom…Most tűnt fel.. Már nem álmodok az égő műanyag babával sem.

Kis szünet után csak megkérdezte:

-Nem lehet, hogy terhes vagy?

Lesütötte a szemét és próbálta végig gondolni. Pár hete már biztos nem jött meg. Csak nem volt jól, nem is foglalkozott vele.

-Akarod,hogy megnézzelek?

Csendben bólintott.

Hideg volt az ultrahang zselé és kényelmetlenül érezte magát, hogy orvos kolléga vizsgálta. De ő annyira természetesen viselkedett, hogy nem aztán neki is természetesnek tűnt. Közelebb hajolt a monitorhoz az orvos, tekert egy kicsit néhány gombon.

-Látom már! Itt van valami. Majd felé fordította a monitor.

Bambán nézhetett, mert felnevetett a Doktornő. Nyomtatott egy képet. Istenem-csúszott ki a száján. Az ott a feje, a karjai, a lábai. Ez meg mikor történt?

-Hány hetes vagyok?

-Nagyjából olyan 14-15 hetes. Nem túl szemérmes a kis drága, látom a nemét, akarod tudni?

-Igen!

-Kislány! Egy szép kislány!

Legszívesebben leugrott volna és táncra perdült volna.  Ó te jó ég! Egy kislány! Pont egy éve veszített el egy picit, igaz neki sosem volt szívhangja. Nem fejlődött tovább, a petezsák üres lett.

Pont a rendelővel szemben volt egy bababolt, bement és vett egy nagyon rózsaszín rugdalódzót és egy kis kártyát. Becsomagoltatta a rugit, a kártya mellé tette az ultrahangos fotót, és a kártyára ráírta:

-Szia! Te vagy az apukám! Én vagyok a kislányod!

Este finom vacsorát főzött és sejtelmesen mosolygott. A férje boldog volt, hogy végre jókedvűnek látja őt. Már majdnem 1 év telt el, hogy a felesége elvetélt és műteni is kellett. Azóta voltak rémálmai és nagyon bánatos volt. Talán végre elfelejti és élhetik tovább az életüket. Olyan jó lenne újra próbálkozni!

Még desszertet is készített, madártejet. Az volt a kedvence. Az első falat után a felesége elő vette a szépen csomagolt kis ajándékot. Letette a kanalat és el kezdte kicsomagolni. Vajon mi lehet ez?

Ölébe esett a kártya és az ultrahangos fotó. Gyorsan átfutotta, majd felnézett. A felesége arca sugárzott az örömtől.

-Istenem, ez komoly? Nézett kérdőn. De hát csak egyszer voltunk együtt!

-Igen. Kislányunk lesz! Elég volt az az egy! Isten így akarta!

Felugrott a férje és felkapta, körbe fordult vele a konyhában. Hangosan kacagtak.

Aznap éjjel hallotta, ahogy gőgicsélve szólongatja a baba, álmában. Elzárta a vizet, megtörölte a kezét és bement. Elhúzta a baldachint, és ott egy gyönyörű kislány feküdt. Várta a villámcsapást, de nem jött. A baba ránevetett és nyújtotta a kis pufi karjait, hogy vegye fel.

Ő érte nyúlt és magához ölelte. Érezte azt a finom baba illatot.