Anna

Nagy jövés-menés volt a kórház aulájában, mindenki futott valahová. Csak ő próbált láthatatlanul az oszlop mögött megbújni.  A szíve a torkában dobogott és figyelmeztetnie kellett magát, hogy vegyen levegőt. A sarkot figyelte, ahol a babamentő inkubátor volt felállítva. Nem volt kamera oda fordítva, legalábbis nem látta. Valahogy közelebb kellene mennie, ha meg tudná a típusát, kereshetne leírást a neten, hogyan tudja kinyitni.  Nagyon gyorsnak kell lennie, mikor hozza a kicsit. Elővette a telefonját és beállította a kamera funkciót és el is indította. Összeszorította az ajkait majd határozott mozdulatokkal elindult az inkubátor felé. Senki sem figyelte mit csinál, csak rohantak ugyanúgy, mint amikor ideért.

Mikor a közelébe ért, lelassította  a lépteit és  a telefonját fél körívben lassan elforgatta. Fel akart mindent venni Reménykedett, hogy a táblát, ami fölé volt kitéve, majd ki tudja venni a felvételen. Nem akart feltűnő lenni, ezért végül nem állt meg, mint először tervezte, hanem tovább ment. Most járt itt harmadszor. Biztosra akart menni.

Mikor hazaért, még nem volt otthon senki. Még volt pár órája. Bekapcsolta a laptopot, és míg betöltött, addig kivett egy almát.  Keveset evett, nem akart hízni. Igazából rengeteget fogyott, a karját már nem is merte szabadon hagyni, nehogy észrevegyék és kérdezősködjenek. Viszont nagyon féltette a kicsit, ezért minden hónapban vett egy terhes vitamint a drogériában, áttöltötte a vérnyomás csökkentős gyógyszere dobozába és becsületesen szedte.

Leült a géphez és bedugta az adatkábelt. Átmásolta a videót egy titkos mappába és megnyitotta. Nagyított és közelített a képre, megtalálta a típusát. Beírta gyorsan a keresőbe. Hogy működik a google? –kalandozott el a gondolata. Néhány másodperc alatt találatok százai…Videót nyitott meg. A rózsaszín ruhás nő lelkesen mutogatta, ahogy a két kéznyílást felnyitotta, majd kinyitotta az ajtót. Kelleni fog mindkét keze-gondolta. Olyanban kell vinni ,hogy le tudjam tenni egy pillanatra, míg kinyitom… Gyorsnak kell lennem…

Megmozdult a baba. Nagyon óvatosan, majd újra mozdulatlan lett. Oda tette a kezét, ahol az előbb a mozgást érezte. Ez volt a harmadik terhessége. A másik két gyerek a 8. hónapban már kirúgta a ház oldalát-mosolyodott el. De ez a kicsi tudja, hogy nem lehet feltűnő. Nagyon keveset mozgott. Egészen a gerincéhez közel bújhatott, mert alig volt hasa. Főleg, hogy ennyire lefogyott. Még szerencse, hogy az előző terhességből maradt rajta, így még a nadrágjait sem kellett lecserélnie. Csak menjen minden rendben, ezért imádkozott minden nap.

   Egy nagyobb cipős dobozba tette a szüléshez az ollót és a köldökcsipeszt. Az állatpatikában vette, 170 forintért. Egy törülközőbe bele hajtotta a babaruhákat és ami még kelhet. De valahogy nem találta a helyét, egész héten ide-oda pakolgatta. Óvatosnak kell lennie, hozzá kell tudnia férni.

Váratlanul érte a terhesség. Épphogy megéltek. A férjével az utóbbi időben sok volt a feszültség. A pénzhiány megöli a legnagyobb szerelmet is, érezte a saját bőrén.  Próbálta ugyan neki néhányszor elmondani, de végül nem sikerült. Rákiabált, hagyja már őt békén, elég ez a két gyerek, így is fulladnak bele a sok adósságba.

Megkérdezte az orvos, meg tartja-e. Csak egy halvány igent mondott. Többet nem is ment vissza. Elolvasta a neten, hogy mi az abortusz menete, egyszerűen képtelen volt rá. Ő nem fogja megölni a babáját. Az ő kis angyalkáját. Szereti őt, még ha felnevelni nem is tudja. Hogy ölheti meg bárki, a  saját gyermekét?

Egyszer csak jött a gondolat, hogy tartsa meg és tegye be a babamentőbe. Meg volt győződve, hogy Isten sugallta neki. Így esélye lehet a jobb életre. Lehetnek szülei, akik talán évek óta rá várnak.  Szeretik majd vele együtt. Kis Tündérem, úgy szeretlek, suttogta neki, mikor senki nem hallotta. Kislánynak érezte. Ha meg tarthatná, biztos elnevezné, de most nem volt rá képes. Nincs joga hozzá, hogy nevet adjon neki. Majd adnak neki az új szülei. Nekik kell, hogy tetsszen.

Ahogy múltak a napok, egyre nyugtalanabb lett. Nagyon nehéz volt nem terhesként mozognia, viselkednie. A hétvégén segített egy nagy szekrényt behozni, a férje kapta az egyik címen, ahol költöztettek. Érezte a derekát este, némán kérte az Istent, hogy meg ne induljon a szülés. Még korai…nem maradna meg segítség nélkül. Bevett pár magnézium tablettát és szerencsére pár óra múlva elmúlt a derekából a hasogatás. Remélte, hogy most már szülésig nem lesz semmi ilyen rázós helyzet.

Az utolsó 3 hétben nagyon szótlanná vált. Még a kolléganője meg is jegyezte a pékségben. Egész nap dolgozott, szolgálta ki a vevőket.  Estére már nagyon feldagadt a lábfeje, nem is merte levenni a cipőjét, a bentiben jött haza. Félt, ha leveszi, visszavenni nem tudja. Úgy meg nem is tudna elmenni a gyerekekért az iskolába.

Hajnalban kezdődött. Először azt hitte, hogy csak elgémberedett a dereka és próbált helyzetet változtatni. Úgy sem volt jó. Akkor jött rá, hogy ez már az. Nagyon gyorsan haladt a vajúdás. Felkelt és kilopakodott a konyhába. A férje fél óra múlva kelt, csodálkozott, hogy kint találta. Azt hazudta, felébresztette egy rossz álom és nem tudott aludni, gondolta meglepi egy kávéval. Míg a férje a fürdőszobában készülődött, ő megkapaszkodott a konyhapultban. Nagyon erős fájásai voltak, egyre rövidebb fájás szünettel.  Vagy mintha már nem is lett volna szünet benne. Mikor a férje kijött, mosolyt erőltetett az arcára. Abban a pillanatban érzett egy tompa pukkanást és a meleg vizet a lábszárán.  Döbbenten nézett rá a férje, nézett az arcára, majd nézte, ahogy a hálóing alól a konyhakőre ömlött a magzatvíz.

-Mit csináltál? Ordított a férje…

-Mi ez?! Mondj már valamit!

Eltorzult az arca, hangtalanul zokogni kezdett.

-Szülök!

-Mit csinálsz? –kérdezte tőle elfojtott hangon. Úristen, meg ne hallják a gyerekek….

-Jézusom, miért nem szóltál? Mit akartál vele csinálni? Sírni kezdett.  Oda lépett a feleségéhez és átölelte.

-A fenébe, miért nem szóltál?

Mikor oda ért a mentő, már csak annyi ideje volt, hogy lefeküdjön a hordágyra, érezte,hogy nyomnia kell. Próbálták elszuszogtatni vele, de már nem ment. Ez a gyerek már nem hagyta magát. Eddig bujkált, de most végre ki akart jönni.  Olyan lendülettel repült, hogy a mentős tiszt is meglepődött, szinte kirobbant.  Próbált lélegezni és felülni, hogy lássa a picit. Beszéltek hozzá, látta a szájukat mozogni, de nem értette valahogy mégse, amit mondtak.  A férje arcára nézett, aki még mindig sokkos volt, de látta az örömöt az arcán.

-Kislány! -kiáltotta-Gyönyörű kislány!

Felsírt a baba. Először csak tüsszentett, aztán nyekergett, mint egy kis egér. Aztán összeszedte minden erejét és hangosan, kiabálva sírt. Annyi ideje várta már, hogy végre hírét adhassa, hogy létezik.

A mentősök gratuláltak, elvágták közben a köldökzsinórt és melegítő fóliába tették. Oda adták neki. Istenem, de szép vagy! Mosolygott rá. A pici megismerte a hangját. Elhallgatott, majd nyitogatni kezdte a kis szemeit. Mintha meg akarná őt jobban nézni.  Hát te vagy az? Az édesanyám? Látta a bölcsességet a szemeiben.

-Mi lesz a neve?- kérdezte a mentős

Összenéztek a férjével, aki intett a fejével, hogy mondja ő. Talán már kitalálta, ő csak 10 perce tudta meg hogy apa lesz.

-Anna ! –mondta határozottan

Mosolygott a mentős. Az édesanyja is Anna volt. Anna…..Isten kegyelme.