Búcsú nélkül

Épp itta a kávéját. A férje elvitte a fiukat oviba, így végre csendben üldögélhetett. Szerette a csendes reggeleket, de ritkán voltak azok.

 Ha mégis, az olyan volt, mint egy ajándék.

Bekapcsolta a laptopot, míg töltött be, addig elolvasott egy félbe hagyott cikket. Egy családról szólt, átjött a pár boldogsága és a jövőbe vetett hite.

Végre betöltött a gép, kinyitotta az e-maljait, és elindította a facebookot. Felállt közben és töltött még egy bögre kávét. Épp háttal állt, amikor hallotta, hogy valaki ráírt. Odament és leült.

Akkor látta meg a nevet.

Egy pillanatra ledermedt, majd egy furcsa, ájulás-szerű érzés lett úrrá rajta.

A régi szerelme volt az. 20 éve nem hallott felőle.

Reszketett a keze. Nyúlt az egérért, hogy megnyissa, de végül leejtette a kezét az ölébe.

Vajon mit akarhat? Hogy találta meg? Miért most?

Pont tegnap gondolt rá. 20 éve, ezen a napon ismerte meg.

Nagy lendülettel lépett be az ajtón az irodába, ahol dolgozott. Egy jól menő belvárosi iroda volt. Épp ebédet hozott az ügyvédnőnek és magának, de a gondolatai már a délutáni szerződéskötés körül jártak. A lendülettől majdnem elvesztette az egyensúlyát, a tárgyaló asztal fogta meg. 

Akkor látta meg ŐT. Nála egy pár évvel idősebb férfi volt, az asztalon előtte sok-sok papír. Magas, szikár alkatú volt, nagy barna szemmel és divatosra nyírt, barna hajjal. A szemüvege is nagyon jó szabású volt, biztos volt benne, hogy drága lehetett.

Felugrott a férfi, 2 lépésből ott termett és segített elvenni a szatyrokat majd letette az asztalra. Zavartan próbálta magát a nő kicsit összeszedni, amikor kilépett a főnöknője:

-Megjöttél? Pont jókor!Bemutatom neked az urat: T.Kovács Albert. Ő a befektetője az Ilka utcai ingatlannak.

Egymás szemébe néztek, nyújtotta a kezét kézfogásra. Amikor összeért a kezük, mindketten alig láthatóan megborzongtak. Elnézést, biztos a szatyor töltött fel-kapta el a kezét. Nem akartam megrázni. Elnézően mosolygott rá a férfi.

-Semmi gond! –mondta, majd leült.

A délután rendben zajlott, sikeres tárgyalás volt. De többször összenéztek.

-Annyira jóképű és annyira szép a tartása!- áradozott este a lakótársának.

 A lány érdeklődve hallgatta. Már jó ideje nem volt senki, akire felfigyelt volna a barátnője. Az utóbbi időben, egyre többször mondta is neki, jó lenne, ha találna valakit, mert a végén még vénlány marad. Nagyokat nevettek rajta.

Eltelt másfél hét, amikor szólt a főnöke, hogy menjen ki a Róna utcába, oda fog menni majd T.Kovács úr is. Fel kell írni az óra állásokat.

Végig nézett magán. Még jó, hogy ma a szép cipőjében jött. Megigazította a sminkjét és megfésülködött. A főnöke mosolygott az előkészületeken. Észrevette a 2 fiatal között a pillantásokat. Titokban drukkolt nekik.

Állt a ház előtt, ott volt megbeszélve a találka. Kicsit késett a férfi, pedig nem volt szokása, de bele keveredett egy hatalmas dugóba.  Aztán meg alig talált parkolóhelyet. Szinte futva érkezett a házhoz.

-Szia! Nyújtotta neki a lány a kezét. Eddig magázódtak. A férfi lágyan ismételte a köszöntést.

A tekintetükben ott volt a várakozás és a viszontlátás izgalma. Nem tudta már félre érteni, egyértelműen elindult valami közöttük, és már nem lehetett megállítani.

Hetekig dolgoztak együtt, szervezték és felügyelték az egyik lakás felújítását. Volt elég baj, hogy a burkoló nem jött, hol a festő. Utolsó nap pedig a takarítónő.

-Nem veszi fel?-kérdezte Albert

-Már ki is kapcsolta, csak a hangposta jelentkezik-mondta belefáradva.

-Tudod mit, majd én megcsinálom! Ajánlotta fel, jobb ötlete nem lévén.

-Akkor viszont én is maradok veled, és el kezdte felhajtani az ingujját.

Rengeteget nevettek. Rengeteget dolgoztak. A festéket alig bírták levakarni az ablaküvegről. Ezen is nevettek de nagyon.

Már rájuk sötétedett, mikor elkészültek.

-Hazaviszlek-mondta Albert.

-Azt megköszönném, még sem mehetek ennyire piszkosan villamossal.

Negyed óra múlva értek a lány háza elé.

-Nem vagy éhes? –kérdezte a férfitól

-Dehogynem-mondta határozottan.

-Főztem tegnap, jut neked is, ha elfogadod. Le is tudsz zuhanyozni, neked is biztosan jól esne.

Nem ellenkezett. Lezárta a kocsit és elindultak a lifthez.

A lakótársa épp a nappaliban nevetgélt a fiújával, mikor haza értek.

-Bocs, hogy nem szóltam, de jött Albert is.

A lány szája tátva maradt, de aztán próbálta leplezni a meglepettségét.

Bemutatkoztak egymásnak. Épp indulni akartak az esti Duna-parti utcabálra.

-Jöttök ti is?

-Nem, köszi, fáradtak vagyunk, eszünk és aztán vége a napnak.

Gyorsan szedelőzködtek és el is indultak pár perc múlva.

Kettesben maradtak.

Keresett egy törülközőt és oda adta a férfinak. Megmutatta mit hol talál majd kijött a fürdőszobából. Megmosta a kezét és kivette a hűtőből a vacsorához valókat és kiszedte 2 tányérra. Mikor Albert kijött, ő ment be zuhanyozni.

Vizes haját törölgetve jött ki egy hosszabb pólóban és rövidnadrágban. A férfi nyelt egyet. Elbűvölten nézte a mozdulatait.

Egymás mellé ültek a kanapén, de a tányérért már nem nyúltak. Több hétnyi izgalommal teli várakozás után, összeborultak és egy csókban forrtak össze.

Hajnalban érkezett haza a lakótársa, akkor már ölelkezve aludtak.

Hihetetlen hetek jöttek. Szinte minden nap találkoztak. Rengeteget dolgoztak és rengeteget szerelmeskedtek. Azt érezte, hogy annyira boldog, hogy szétszakad a lelke tőle. Szerelmes volt, és azt érezte a fiú is az. Tökéletesen kiegészítették egymást.

Egyik este gondterhelten jött Albert. Próbálta felvidítani, megtudni mi bántja de nem válaszolt. Zavarta a lány érintése és nemsokára elnézést kérve, gyorsan távozott.

Másnap nem vette fel a telefont. Pedig sokszor hívta. Küldött sms-t is…nem jött válasz. Rettenetesen félt, hogy nagyon nagy a baj. Napokig hiába hívta mire egyszer aztán felvette.

-Úristen, jól vagy? –hisztérikus zokogó hangon kérdezte.

-Ne haragudj, nem tudok most beszélni, majd kereslek –és azzal letette

Napokig ki sem mozdult a lakásból. Végig pörgette az este eseményeit. Nem tudott rájönni mi lehet a baj. Mondott volna valamit? Tett valamit? Mi lelte vajon?

Nem hívta fel többet. Várt és várt…Nem jött hír. Az ügyvédnő is értetlenül állt az eset mögött. Az ügyvédjén keresztül felszámolta  a maradék néhány közös ügyet és többet nem látta.

Nagyon megviselte ez a hirtelen szakítás. Legalább valamit mondott volna. Sokszor sírva ébredt álmából, a nevét kiáltva.  Egy ideig sem dolgozni, sem enni nem tudott.

Hónapok teltek el. Épp egy ingatlanhoz ment ki, felmérni, amikor egy rég nem látott ismerősbe futott. Egy közvetítő üzletkötője volt. Nagyon örültek egymásnak, körbe puszilták egymást.

Nemsokára jön a tulajdonos, lehet, ismered az Albertet!

Albert…ritka név…

-Talán a T.Kovács Albert?

-Igen, ő…jönnek a feleségével. Nemsokára szül, ezért adják el, közelebb akarnak lenni a nagyihoz.

Érezte, ahogy kimegy az erő a lábából. Megfordult vele a világ, próbált nem elájulni. Hányingere lett és leverte a víz.

-Jól vagy? –kérdezte aggódva.

-Nem…el kell mennem…

Azzal a lendülettel sarkon fordult, beült a kocsiba. Döbbenten állt ott a nő, de elhajtott.

Ült a laptop előtt, villogott az üzenet a nevével. Mit akarhat? Miért most? Hol volt eddig?

Miért nem mondta meg, hogy nős és a feleségét választja és nem őt? Miért kellett úgy eltűnnie, őt otthagyva a mérhetetlen fájdalmával?? Miért? Miért???

Hallotta, ahogy a férje beteszi a kulcsot a zárba. Egy mozdulattal bezárta az ablakot, olvasás nélkül és letiltotta.

Túl késő. Már nem akarja tudni. Nem akar felőle hallani….

Felnézett mosolyogva a férjére.

-Szia Szívem! Könnyű volt Albertet leadni az oviban?