Odi et amo

A villamos

Ült a villamoson, amikor a szembe lévő széken ülő idős férfi egyre feltűnőbben kezdte el kutatni az arcát. Próbált úgy csinálni, mint aki nem látja, de aztán közelebb hajolt hozzá

-Katikám, te vagy az? Kérdezte

-Nem. De az anyámat Katinak hívták-válaszolta önkéntelenül.

A férfinek könnybe lábadt a szeme.

-Ismertem. Nagyon szerettem az anyádat! Nagyon hasonlítasz rá!

Mikor hazaért, lehajította a táskáját, lerúgta a csizmáját és a kabátját felakasztotta.

Felkapta a bögrét a reggeli tejeskávé maradékával és lehuppant a fotelbe. A macska duzzogva felnézett az alvásból a radiátoron, majd aludt tovább. Nézte a tejeskávét, kicsit mozgatta, hogy fodrozódjon…A szeme sarkából figyelte a polcot, rajta a nagy cipős doboz a rengeteg fényképpel. Évek óta nem nyitotta ki.

Már nem emlékezett élénken az édesanyjára, kellene keresni egy fényképet. Vajon tényleg annyira hasonlítana rá, mint az a férfi mondta?

 Felállt. Kicsit megnyújtotta a derekát, mert valahogy elzsibbadt, nehezen indult el a dobozért, a lábait mázsás súly húzta lefelé, alig bírta emelni.

Valahogy eljutott a polcig, levette a dobozt és visszaült a fotelbe. Megsimogatta a tetejét, kicsit leporolta a pulóvere ujjával. Szorult a tető, kicsit mozgatnia kellett, mire le tudta venni. Ott volt az egész élete abban a dobozban.

Az első képen ő volt a barátnőjével, mindketten lila pólóban mosolyogtak, egymásba karolva. Istenem, itt 16 éves volt. Azon a nyáron ismerte meg az első szerelmét. Épp ment hazafele, mikor a srác megállt mellette motorral és megkérdezte, haza viheti-e.  Ismerte látásból, néhányszor találkoztak már a Duna parton, mikor a barátaival lent voltak fürödni. Késő volt, a tücskök ciripeltek, őket meg elbódította a rózsaillat. Valamit mondott a fiú, ő pedig angyal hangon kacagott. Olyan gyönyörű volt a holdfényben, hogy a fiú meg is mondta. Nem sokkal később megkapta élete első csókját. Igaz lehet a mondás, hogy az első csókot nem lehet elfelejteni. Még most is érzi az ízét az ajkain.

Következő képen ő volt a Dédivel. Mindig feketében jár, és nagyon szerette a főtt kukoricát mákkal és porcukorral. Istenhívő asszony volt, tőle tanult meg imádkozni. Mégis, mikor már tudta, hogy nemsokára találkozik a Teremtőjével, sírt, hogy mennyire fél. Nem tudott neki mit mondani, de utána már nem tudta meglátogatni. Néhány nap múlva meghalt. Azóta kételkedik Istenben és a hitben. A Dédi halálfélelme valahogy hiteltelenné tette az örök élet ígéretét.

Egy boríték következett, fényképekkel. Egyik képen ő állt egy drága autó mellett, Svédországban, szép ruhában. Azon az estén az Operába mentek a magyar ismerőssel, akinek az édesanyját ápolta hónapokig Magyarországon. Hálából meghívták egy hétre. Nem szeretett ott lenni, minden túl távoli és rideg volt neki. Pedig még egy hatalmas, sokemeletes hajóval is elvitték őt Finnországba. Nem szerette a vizet sosem, gyerekként egyszer majdnem vízbe fúlt, hát sosem lettek barátságba.

Eljegyzés. Első férjjel. Hihetetlenül boldogok voltak és azt gondolta, ez örökké fog tartani. A fiuk születése után egy évvel mégis szétköltöztek, mert a férje másba lett szerelmes. Későn vette észre, el volt foglalva a babával és a fenekestül felfordult életével…

Farsang. Ő cigány lánynak öltözött. nagy színes kendővel a fején és élénkpiros szájjal. Mellette egy messziről jött fiatalember. Iránból jött, itt tanult fogorvosnak. Nagyon szerette, de mikor lejárt a tanulói vízuma, nem engedték vissza soha többet. Évekig reménykedett, hogy újra látja. De nem jött.

Újra egy kislánykori kép. A keresztanyja esküvőjén készült, ő rózsaszín habcsóknak volt öltöztetve. Annyira imádta azt a ruhát. Egész nap pörgött-forgott. Azt képzelte, hogy egy hercegnő. Abban a ruhában valóban annak tűnt. Mosolyogva megsimogatta a képet, a gyerekkori önmagát. Annyira régen volt. Annyira bízott benne, hogy egyszer tényleg úgy élhet, mint egy hercegnő. Persze aztán nem úgy alakult, de nem bánta. Boldog volt az élete nagy részében.

 Az édesanyja képe került a kezébe. Ült egy asztalnál és nézett a fényképező felé. A tekintete valahogy mégis a távolba révedt.

Szép nő volt. Még 45 évesen is megnézték a fiatalabb férfiak is. Nagyon hamar megkeseredett a boldogtalan házasságában, majd beteg lett. A betegsége pedig gonosszá tette. Végül mindenkit elmart maga mellől. Nagyon szerette, de az anyja valahogy sosem szerette őt. Mindig teher volt a számára a 2 gyerek. Később, felnőtt fejjel ugrottak be azok a helyzetek, amikben az anyja bántotta őt. Mint szóban, mint tettben. Évekre eltemette magában ezeket az emlékeket. Nem így akart rá emlékezni.

Nézte a képet. Hosszú, sötét haja volt és keskeny orra és szája. Neki húsos telt ajkai voltak és az apjától örökölt széles orra. De a tekintete tényleg olyan volt, mint az övé. Igaza volt, látta magát is az anyja képén.

Eszébe jutott az idős férfi a villamoson. Őszintének tűnt, mikor azt mondta, hogy nagyon szerettem anyádat. Vajon milyen lehetett az édesanyja fiatalon, mikor még nem tépte meg a lelkét az élet?  Egyetlen egyszer mesélte, hogy volt egy nagy szerelme, akivel aztán később szakítottak, mert nem engedték a szülei, hogy elvegye őt. A férfi meg úgy mesélte, hogy az anyját nem adták hozzá, a származása miatt.

Melyik volt az igaz, már sosem fogja megtudni.

Kavarogtak a fejében a férfi mondatai…

-18 évesen ismertem meg, akkor volt 16.

Eljegyeztem, de rövid idő múlva a szülei szétszakítottak minket. Nem engedték hozzám, a fél-cigány fiúhoz. Azt gondolták, nem vagyok elég jó neki.  Évekkel később találkoztam vele, akkortájt vált el a férjétől, akihez hozzá erőltették. Nem is tartott sokáig a frigy. Aztán megismerte az édesapádat. Legközelebb már a 2 kislánnyal láttam. Nem tűnt boldognak. Vékony volt, és sápadt, mint egy kísértet. Csak pár mondatot váltottunk, azt mondta akkor, hogy nagyon sajnálja, hogy eleget tett a szülei óhajának. Talán boldogok lehettünk volna. Azt mondta, ez a boldogtalan házasság az ő vezeklése.

Elmentem a temetésére. Láttalak titeket a sírnál, egymásba kapaszkodva. Még süldő lányok voltatok. Nem bírtam nézni, mikor leengedték a sötét sírgödörbe a koporsóját. Ki kellett jönnöm.  Jaj, Istenem, mennyire szerettem őt! A tenyerébe fúrta az arcát, úgy zokogott. A villamoson utazók valahogy csendben maradtak.

Mindenki, aki hallotta, érezte a gombócot a torkában. Egy asszony hosszasan kotorászott a táskájában, zsebkendőt keresett. Muszáj volt megtörölni a szemét….

 

Sötét lett mikor felébredt, a kezéből kicsúszott a doboz és a képek a padlón hevertek szerte széjjel. Majd reggel összeszedem, gondolta és bement a hálószobába…

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!